2015. május 21., csütörtök

A fekete hattyú története - ijesztően fergeteges táncos





Nem szokásom filmekről ítéletet mondani, lévén, hogy kevésszer nézek vászonra vetített előadásokat, a mozi sosem vonzott. Vannak persze kivételes alkalmak, de úgy gondolom, a színház előnyösebb, egyszeri és megismételhetetlen pillanatoknak lehetek tanúja. Miközben egy filmet végtelenségig lehet ismételni.

Sajnos, az idei évadban lecsúsztam arról a pár alkalomról, amikor a Budapesten, az Állami Operaházunkban a Hattyúk tavát bemutatták.

Sosem voltam még balett előadáson, bevallom, hogy az első ilyen élményem egy Barbie rajzfilmhez köthető - A Barbie és a Diótörő. Csajkovszkij népszerű balettelőadását dolgozták fel animációs film formájában. A zenéje elejétől kezdve megragadta a képzeletemet, és a kidolgozása sem volt rossz, élvezhető és szórakoztató meseként lett tálalva, kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott a megtekintése. Utána tombolásba kezdtem, és nagy vágyam volt, megszerettem volna nézni az igazi előadást is, ám viszonylag gyorsan elkapkodták a jobb helyeket, és már csak a legdrágább jegyek maradtak, azok között is csak pár darab, túlságosan későn kezdem neki az ostromnak. És ez két éve így megy.

A hattyúk tava esetében lépni szerettem volna, végül ez sem jött össze ebben az évben, így nem került sor az operaházi látogatásra, amitől vérzik a szívem, viszont a következő évben mindenképpen meg kell ejtenem a "találkozót", mivel a pozitív vélemények serkentően hatnak rám, és a pár hete olvasott a balerinák, fájdalmaktól nem mentes, világába kalauzoló könyv (Bodor Johanna: Nem baj, majd megértem) még jobban a balett bűvkörébe szólított.

Az operaház videója, még erősebb késztetéssel ösztönöz a jegyvételre:



Mert úgy érzem, ezt látnom kell!

Kijevi előadás teljes egészében:





Történet
Meseszerű, és az operákhoz híven itt sem minden esetben happy end-del zárul az előadás. Történet egy elvarázsolt lányról és barátnőiről szól, akik egy szörnyű átoktól szenvednek: nappal hattyúkként élnek, míg éjszakára visszaalakulnak emberi alakba. Az átkot csak az igaz szerelem tudja feloldani. Egy éjszaka Odette megismeri a herceget, egymásba szeretnek és a férfi ígéretet tesz, hogy elveszi. Ám, a palotában tartott báli vigasságban a gonosz varázsló megjelenik lányával, Odilliával, aki a megtévesztésig hasonlít Odette-re, de annak szerethető, ártatlan jelleme kevésbé érzékelhető benne. A fekete hattyú képében megjelenő Odillia elcsábítja a herceget, és a férfi, mivel azt hiszi Odette-t látja, esküt fogad neki, és akkor a háttérben megjelenik az igazi Odette, aki csalódottan áll, és megtörten elsiet a színről. A hattyútársnőivel tudatja, hogy nem lesznek megszabadítva az átoktól. A herceg próbálja menteni helyzetét, szembeszáll a varázslóval, és harc közben letépi annak szárnyait. Odette és társai végül felszabadulnak. 

A rendezési koncepciótól függ, milyen változatban mutatják be a darabot:
1. Odette haldoklik, de Siegfried herceg bátorságának köszönhetően felszabadul, a férfi megöli a gonosz varázslót, Rockbart-ot. A főszereplők életben maradnak.
2. Odette nem talál kiutat a helyzetéből, öngyilkos lesz vagy őt ölik meg.
3. A szerelmesek meghalnak.
4. Odette életben marad és a herceg leli halálát a habok között.
5. Egy nagyon szeretni való megoldás, emberként mutatja be a darab elején Odette-t az egyik orosz balett társulat (szereplők: Svetlana Zacharova és Roberto Bolle), a végén a varázslót vízbe fojtja Siegfried, és a túlparton megpillant egy leányt. Odette rácsodálkozik önmagára, majd szeretettel fordul a herceg felé, aki felszabadította őt és barátait az átok alól.


A filmadaptáció, A fekete hattyú

Natalie Portman, Vincent Cassel és Mila Kunis főszereplésével mutatták be a Fekete hattyú című filmet, 2010-ben. Az alkotás sikerét bizonyítja, hogy több díjra lett jelölve, sőt a női főszerepet megformáló Natalie Portman, alakításáért Oscar-díjat kapott.




A darab egy fiatal és tehetséges balerináról (Nináról) szól, aki New Yorkban él, édesanyjával. Az anyuka, egykor balett-táncosnő volt, de tudásban nem közelítette meg a lányát, aki nagy átalakuláson megy keresztül egy bizonyos szerep megformálása érdekében. Az ő vívódását, egy balerina életének gyötrelmeit nézhetjük végig, a filmben végigkísérjük Ninát, az ő szemszögéből képet kaphatunk a balerinák, a klasszikus tánc kegyetlen világáról.

A főszereplő, a New York-i balett társulat tagja, éppen készülnek bemutatni a Hattyúk tavát, és a rendező szerepválogatást tart. Nina mindenképpen el akarja játszani a főszerepet, de a próbákon túlságosan merevnek és szenvedélytelennek tűnik, a rendező is úgy véli csak a fehér hattyút látja a lányban, de a feketét nem. A lány csalódott, de mindent képes lantba vetni, így leköszönő balerinacsillag rúzsát eltulajdonítja, és a következő napon ismételten próbálkozik a férfinél. A rendezőt megcsókolja, megharapja a száját. A férfi úgy gondolja, hogy a balerinában meg van a fekete hattyú csak elő kell csalogatni belőle, így Nina esélyt kap a bizonyításra, megkapja a főszerepet, ő lehet a Hattyúkirálynő. Az előadás sajtótájékoztatóján búcsúztatják a régi csillagot és ünneplik az újat. A régi utálkozva bántja a lányt, és sértéseket vág a fejéhez, miért is kaphatta meg a szerepet. A jelenet alapvetően fontos eleme egy szobor, ami emberi alakot ábrázol, ám a képzőművész elrugaszkodva, karok helyett szárnyakat kölcsönzött/faragott a figurának. A balerinát anyja óvja, félti és igyekszik beleavatkozni a gyermeke életébe, úgy érzi lányát teljes mértékben felemészti a szerep. Nina, hogy az elvárásoknak megfeleljen, önmagának okoz fájdalmat, kaparja a hátát az éles körmeivel. A próbák alatt feltűnik egy új balerina, Lilly, aki igyekszik közel kerülni a zárkózott természetű lányhoz. Segíteni szeretne, de igazából magával rántja a mélybe, kiváltképp, amikor együtt elmennek bulizni, és a barátnője italába hallucinogén anyagokat tartalmazó tablettákat önt, amitől az, a továbbiakban nem tudja megkülönböztetni a kitalációt a valóságtól, ebből alakulnak ki a furcsa látomásai is...




A film végén, Nina megtalálja a benne rejlő fekete hattyút, bár az igazi démoni hattyú tulajdonképpen Lilly volt, hiszen ő hívta elő belőle a sötétséget. Nina a premier napján kábán ébren, vádolja anyját, aki nem keltette fel időben, ráadásul még le is mondta a premiert. Úgy véli, nem foszthatják meg a szerepétől, elmegy a színházba, és megnyugtatja a rendezőt, képes végigvinni a darabot. Lilly lenne a váltója, ám ő ezt képtelen megemészteni, így mindent megtesz, hogy a lány még véletlenül se kerüljön a szerep közelébe... Nina a színpadon tökéletes fehér hattyút táncol, teljes átéléssel, de egy ponton a hallucinálása megint visszafogja, így a herceget alakító táncos a földre dobja őt, hátul a kulisszák mögött a társai aggódnak miatta. Az öltözőjébe érve Nina Lilly-t pillantja meg, aki éppen a Fekete hattyú sminkjét teszi fel, közben váltig állítja, hogy ő érdemesebb a karakter megformálására. Ez ismételten egy újabb hallucináció, de Nina valóságnak hiszi, ezért a balerinát a tükrökhöz vágja, dulakodnak. Lilly fojtogatni próbálja Ninát, akinek hirtelen hattyúnyaka nő, amitől a másik lány egy tört másodpercig elcsodálkozik, a megdöbbenést kihasználva, a főszereplő felkap egy törött tükörszilánkot és hasba szúrja az ellenfelét.




A színpadra visszaérve Fekete hattyúként teljes átéléssel táncol, merő érzékiség, minden mozdulatában tűz lakozik, démoni a pillantása, mozgása dinamikus és erőt sugall, a híres 32 fouetté en tournant forgás, a Fekete hattyú leglátványosabb tánceleme, tökéletesen hajtja végre. Balerina társai a háttérből figyelik mozdulatait. Ninának, tehát sikerül az átalakulás, tánc közben szárnyai nőnek, dinamikus lendülettel tör a színpad közepére és a forgása a közönséget elkápráztatja. Diadalt arat, és a kulisszák mögé sietve, eléggé szenvedélyesen, szájon csókolja a rendezőt. Az öltözőbe visszatérve észreveszi, hogy a fürdőszoba ajtaja alól vértócsa szivárog, Lilly holttestét ide rejtette, - hogy leplezze a bomlott elméjében keletkezett képet, - törülközőket ragad és az ajtórés alá tömi. Aztán váratlanul valaki kopog az öltözője ajtaján, a valódi Lilly az, aki gratulál a lánynak a bravúrjáért. Miután becsukja az ajtót, elrántja a rongyokat, és nem látja a vért. További illúziók is előjönnek, pl. egy tollpihe a hátából (bár ez még otthoni körülmények között) és a törött tükörcserép darabja, amit a hasából szed ki. Sírva fakad, majd kisminkeli magát, és újra színpadra lép, mint a Fehér hattyú. A korábbi rendezői instrukciókat követve, felsiet a sziklán, végső búcsút vesz, elsőként a varázslótól, majd a hercegtől, végül a közönség(től) sorai között helyet foglaló édesanyjától, majd a leveti magát. A drámai befejezést örömujjongás követi, a nézőket elvarázsolta az alakítás, a színpadon a szereplők is mind a szivacson fekvő Ninához sietnek, aki végül megérti, hogy egész végig önmagával küzdött. A rendező nagyon boldog, örömmel telve figyeli a lányt, míg Lilly észre nem veszi a vörös foltot Nina hasa tájéka körül. A főszereplő rájön, hogy tökéletes volt, most volt igazán tökéletes az alakítása. Mentőt hívnak, a film végén a kép elfehéredik, és a közönség hangját hallhatjuk.

Az erős akaratról, a kitartásról, és az esendőségről szól a film története. 




A fekete hattyú minden nőben benne lakozik. Szimbolikus jelentéssel bír. 

Nina életét édesanyja irányította, idővel viszont talpra áll, és elkezd küzdeni a céljáért, mégpedig a Hattyúkirályő szerepéért. A szobor az aulában egy jelkép, a főszereplőt megérinti és már ekkor látható rajta, hogy a szerephez igyekszik közelebb kerülni, ugyanakkor kicsit távolinak is érzi. Életében még két, további nő szimbolikus.

A múltat jelentő Beth-et, aki a leköszönő balerina. Harag és mérhetetlen gyűlölet fűti Nina iránt, csalódottságként fogja fel, hogy el kell hagynia a színpadot. Van, aki leváltsa őt, tehát ő sem pótolhatatlan. Öngyilkosságot kísérel meg az ünnepséget követően, Nina önmagát vádolja, a lelkiismerete miatt, két ízben is meglátogatja a nőt a kórházban. Első látogatásakor tudomást szerez a nő állapotáról és elborzad attól, hogy összeroncsolódott az elődje lába. Második alkalommal, Beth megragadja Nina kezét, és tudni akarja, hogy mit keres nála. Beth úgy véli, ő már egy senki. A beszélgetés furcsa és ijesztő jelenetbe torkollik, amikor a nő beteg módon az arcába döfi a kis tőrt, amit a balerina hozott el.  Beth a Haldokló Hattyút testesíti meg.

Beth a múlt, és Lilly a jövő. Ő az igazi és az első Fekete Hattyú, hiszen minden rossz benne rejlik: próbál bizalmasként Nina közelébe férkőzni; nem rest elmenni a balerina lakásához és elhívni őt egy italra; kábítószerezik, pimasz és provokatív, férfiakat csábít el; züllött életet él, táncban szertelen és szenvedélyes, ám de pontatlan. Ő egy fajta szabadságot jelent a főszereplő számára, titkos érzékiséget, tiltott gyönyört. Nina rosszabbik oldala, aki beviszi a dolgok sűrűjébe, nem tágít mellőle. Nina egy baljós árnyékként érzékeli Lilly jelenlétét az életében, és vetélytársnak tekinti, hisz azt hiszi, hogy a lány a szerepére pályázik. A jelenlétével előcsalogatja a zárkózott Niná-ból az érzéki Fekete Hattyút.

Nina a jelen szimbóluma, egy naiv, egyszerű, prűd lány, igyekszik minden tudását megmutatni a próbákon, bár hiányzik belőle az az erő, ami a Fekete Hattyú eljátszásához szükséges. Még a rendező is erkölcstelen utakra próbálja biztatni, hogy így közelebb kerüljön a lány a szerephez. Nina megismerkedik mindkét nővel, és a jellemük egybegyúrva beépül Nina bensőjébe, újabb alakot ölt, ez lesz a lány valódi Fekete Hattyúhercegnője. A főszereplő lelki és testi átalakuláson megy keresztül, míg végül eljut a karakteréhez, bár eközben elveszít mindent és a lelkét felemészti a szerep megformálása. Folytonos tévképzetei támadnak, Lilly-vel, Beth-tel kapcsolatban, saját magától is megriad, a tükörképe önálló életet él. A főszereplő mindent eldob, csak, hogy tökéletes lehessen. Édesanyjával is hadakozik, a film végén eléggé komolyan összevesznek, ám az anyai szív nem törik meg, lánya előadásán jelen van. Tekintetük összekapcsolódik.

Az anyának egy híres mondata: Mi lett az én édes kislányomból?
Nina válasza: - Meghalt, nincs többé.

Angyalból ördöggé válik, ennek a folyamatnak lehetünk tanúi. Nina a Fehér Hattyú.




Az ember vonzódását, a valóság és az illuzió, a jóság és az ördögi örök ellentétéhez, a zenébe és táncba foglalja a mű, amit a Hattyúk tavának hívunk.  


Nincsenek megjegyzések: